Ságvári Endre Általános Iskola, Tatabánya
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Iskolánkról

Köszöntő

45. évfordulónkra

Iskolánkról

Elérhetőségünk

Pedagógiai programunk

Végzett tanulóink

Igazgató választás 2010

 
számláló
Indulás: 2009-05-13
 

1.     Sajátos nevelési igényű tanulók

 

Sajátos nevelési igényű gyermekek tanulók, ellátását iskolánk az alapító okirata alapján és a Közoktatási törvény 86.§(2) bekezdése szerint látja el, amennyiben azok a többi gyermekkel tanulóval együtt nevelhetők, oktathatók.

A sajátos nevelési igényű tanulókat a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakértői véleménye alapján, a szülő írásos kérelmére, az igazgató mentesíti egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és minősítés alól.

Mind e mellett természetesen a SNI tanuló részt vesz az órán, együtt dolgozik társaival, de az osztálytanító pedagógus differenciáltan, a speciális igényt kielégítve adja át az adott ismeretanyagot.

Felzárkóztatásukat a többiekhez egyéni foglalkozás keretében segíti elő az iskola.

Számukra amennyiben szükséges hosszabb időt biztosítunk az írásbeli beszámolókra a vizsgákon.

Szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval, a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval váltódik fel.

Feladatunknak nem pusztán a SNI tanulók integrációját vagyis fogadását tartjuk, hanem ezeknek a gyermekeknek a befogadását (inklúzió).

A tanuló egyéni fejlesztését végző pedagógus időnként hospitál a gyermek osztályában, megfigyelve beépülését az osztályközösségbe, részvételét a munkában, feladatvégzésben illetve képességeinek fejlődését feladatmegoldás közben.

 

Figyelemmel kísérjük a TKVSZRV által vizsgált és diagnosztizált gyermekek kontroll vizsgálatának esedékességét, nyomon követjük a gyermek vizsgálatát, tanulmányozzuk, figyelembe vesszük annak eredményét.

A Ságvári Endre Általános Iskola alapító okiratát az elmúlt években a fenntartó a - jogszabályi változásoknak megfelelően – többször módosította. Utoljára 2008. január 28-án. Belekerült a beszédfogyatékos és nagyothalló gyermekek integrált oktatása korlátozott számban, osztályonként 2-3 fő.

 

A beszédfogyatékos tanulók:

1.      A beszédfogyatékosság meghatározása

A 2/2005. (III.1.) OM rendeletben foglaltak szerint: beszédfogyatékos az a tanuló, akinél veleszületett vagy szerzett idegrendszeri zavarok és a környezeti hatások következtében jelentős mértékű a beszédbeli akadályozottság. Ennek következtében átmeneti, illetve tartós zavarok léphetnek fel a nyelvi, kommunikációs és tanulási képességekben, a szociális kapcsolatok kialakításában. Az akadályozottság megmutatkozhat a beszédhangok helyes ejtésében, a beszédészlelés és – megértés zavaraiban, a beszédritmus sérülésében, a grafomotoros és a vizuomotoros koordináció éretlenségében, valamint az általános beszédgyengeséggel együtt járó részképesség-kiesésben. A különböző jellegű diszfóniák, a hangadás kóros elváltozásai szintén a beszédfogyatékosság körébe sorolhatók.

A beszédfogyatékos tanulónál a fentiek – az egészen enyhe eltérésektől az érthetetlen beszédig – minden változatban előfordulhatnak. A súlyos beszédfogyatékos tanulónál a kommunikációs nehézségek miatt különböző másodlagos pszichés eltérések (magatartási zavar) alakulhatnak ki. A fenti tünetek együttesen tanulási akadályozottságot is kiválthatnak.

Amennyiben a beszédfogyatékosság a kisiskolás kor kezdetére tartósan fennmarad, a tanuló a továbbiakban is folyamatos gyógypedagógiai ellátásra szorul. Az iskolai oktatás, a pedagógiai, logopédiai ellátás, valamint az egészségügyi rehabilitáció a beszédbeli akadályok jellegétől függ. Ezek az alábbiak szerint csoportosíthatók:

1.        megkésett beszédfejlődés,

2.        diszfázia,

3.        diszlália,

4.        orrhangzós beszéd,

5.        beszédritmus zavara (dadogás, hadarás)

6.        diszfónia,

7.        disarthria,

8.        mutizmus,

9.        diszlexia

10.    diszgráfia,

11.    súlyos beszédészlelési és beszédmegértési zavar,

vagy ezek halmozott előfordulása.

A beszédfogyatékos gyermek beszédfejlődése általában késéssel, a legsúlyosabb esetekben csak beszédindító terápia segítségével indul meg. A korai fejlesztés, az óvodai nevelés és logopédiai fejlesztés következtében az iskolakezdésre a beszédhibák általában korrigálhatók. A legsúlyosabb esetekben azonban azok továbbra is fennmaradhatnak, illetve környezeti ártalmak, túlterhelés miatt tünetváltás következik be.

Ezeknél a gyermekeknél célszerű, hogy a többségi általános iskolák tantervi követelményeinek teljesítéséhez logopédiai segítséget nyújtsunk. Ehhez „ A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve” – 2/2005.(III.1.) OM rendelet – ad útmutatást.

A speciális nevelő- és oktató munka fő ismérve az anyanyelvi nevelés sajátos feladat-, cél- és követelmény rendszere, amennyiben az anyanyelvi nevelés az összes tantárgyi órán és szabadidős foglalkozásokon megvalósul. Eszerint a NAT követelményein túl logopédiai terápiás célokat és tartalmat is magában foglal. Ezt túlnyomórészt a heti kötelező tanítási órákon, az ép beszélő környezetben integráltan, a felfelé nivellálást elősegítve kívánjuk megvalósítani. Nagyon súlyos esetekben – főként az intenzív rehabilitáció érdekében – szükség lehet a beszédfogyatékos tanuló szegregációjára. Ezt átmenetileg, a betűtanulás időszakában, a magyar nyelv és irodalom órák kb. 30%-ában, csoportbontással valósítjuk meg. A tantervi követelmények beszédhibák szerinti differenciálását, ütemezését, az egyes időben való széthúzását a tantárgyat tanító pedagógus a logopédiai terápiát végző gyógypedagógus közreműködésével, az egyéni fejlesztési tervben rögzíti. Szükség lehet például az első évfolyam tananyagának két tanévre történő elosztása, de ide tartozik a beszédhibák szerint differenciáltan történő számonkérés, értékelés is. (Diszlexiás / diszgráfiás tanulók esetén szóbeli számonkérés előnyben részesítése, dadogóknál pedig szóbeli helyett írásbeli számonkérés.) Szükség esetén, a szakértői bizottság javaslatait szem előtt tartava lehetséges a tantervi követelmény egyes tananyagrészei alóli felmentés is.

A beszédfogyatékos gyermekek esetében cél és feladat a NAT-ban foglaltakon túl a beszédhibák kijavítása, a beszédfogyatékosságból adódó nyelvi hátrányok megelőzése illetve korrekciója, szükség esetén kompenzálása.

Az anyanyelvi nevelésben összefoglalva a következőket hangsúlyozzuk:

-        a kommunikációs igény motiválása;

-        az anyanyelvi kommunikáció fejlesztése;

-        a beszédfejlődés hátrányainak kompenzálása;

-        a beszédészlelés, beszédmegértés fejlesztése;

-        a szókincs fejlesztése;

-        az érthető, megközelítően természetes ritmusú hangos beszéd kialakítása;

-        gyakorlottság a szóbeli szövegértésben és szövegalkotásban;

-        közelítés a köznyelvi kiejtési normához;

2.      Fejlesztési követelmények

A nyelvi hátrányok és a még meglévő beszédhibák korrigálása, az olvasás- és írászavarok megelőzése / javítása differenciáltan a beszédfogyatékosság típusai szerint:

2.1.Megkésett- és akadályozott beszédfejlődés

A hallási figyelem, az auditív differenciálás, az auditív emlékezet fejlesztése fokozza a beszédészlelés működését.

A mozgással összehangolt hangadási / beszédgyakorlatok tökéletesítik az artikulációs bázis finommozgását s ezzel a helyes ejtést. A megkéset-, de főként az akadályozott beszédfejlődésű gyermeket gyakran több területen fejleszteni kell egyszerre (pl. még tart a pösze terápia, s diszlexia prevenciót is alkalmazunk), vagy tünetváltás esetén egymást követően. Ezért –elsősorban – a diszfáziás gyermekek tanórai fejlesztése is igen sokrétű, nagy körültekintést igényel.


<< tovább >>

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!