Ságvári Endre Általános Iskola, Tatabánya
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Iskolánkról

Köszöntő

45. évfordulónkra

Iskolánkról

Elérhetőségünk

Pedagógiai programunk

Végzett tanulóink

Igazgató választás 2010

 
számláló
Indulás: 2009-05-13
 

 

 

„A bölcs tanító nem arra ösztönöz,

hogy az Ő bölcsességének házába lépj,

hanem elvezet saját tudásod birodalmának kapujához”

(Kahlil Gibron)

 

 

Egy iskola életében ritka és különleges esemény, ha megünnepelheti alapításának 45 éves jubileumát. Évkönyvünk megjelentetése jó alkalom arra, hogy néhány pillanatra megálljunk, számvetést készítsünk, majd eredményes jövőt tervezzünk.

Ha olvasónk visszatekint saját régmúlt vagy közelmúlt iskolájára, bizonyára akad egy vagy több olyan tanáregyéniség, aki meghatározó szerepet töltött be az életében. Az iskola egyik legfőbb feladata tehát az emberi értékek közvetítése, átadása. Célját akkor éri el, ha sikerül kialakítani diákjaiban azt az értékrendet, amellyel megtalálhatják helyüket az életben.

Intézményünk nevelőtestülete és dolgozói tudják és vállalják, hogy munkájuk, magatartásuk, egész személyiségük mérce és példa is egyben. Hisszük, hogy tanítványainkon keresztül nevelhetjük a családokat, a felnőtt társadalmat, és ezáltal befolyásolhatjuk a jövőt.

Ezek a gondolatok vezérlik nevelőinket, amikor a tanórai vagy tanórán kívüli foglalkozásokat tervezik, és azt megvalósítják.

Ez az iskola kész a következő évtizedekben is teljesíteni, amit eddig. Mint évek óta mindig, az idén szeptemberben is megtelnek az iskolapadok új diákokkal. És mindebben az a különösen szép, hogy rendszeresen találkozunk jónéhány olyan tanulóval, aki az egykori diákok gyermeke, sőt unokája. Ez jelenti többek között egy iskola folytonosságát, örökkévalóságát.

45 év teljes krónikája nem foglalható össze néhány oldalon. Kiadványunk a jelenleg birtokunkban lévő dokumentumok, fotók alapján készült. Iskolánk múltját kutató munkánkat azonban tovább folytatjuk, amelynek eredményét az 50. évfordulóra készülő évkönyvben tárjuk olvasóink elé.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az évkönyv elkészítéséhez jelentős anyagi segítséget nyújtó támogatóinknak, Papp Károly képviselő úrnak, valamint lelkes és áldozatos munkát végző nyugdíjas és jelenleg is aktív kollégáimnak, munkatársaimnak, volt diákjainknak, a kedves szülőknek és nem utolsó sorban az Alfadat-Press Nyomdaipari Kft-nek.

Kívánom, hogy forgassa mindenki ezt az évkönyvet azzal a szeretettel és örömmel, ahogyan az készült.

 

 

Tatabánya, 2005. április 5.

 

Dr. Káfony Andrásné

 igazgató     

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre