Ságvári Endre Általános Iskola, Tatabánya
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Iskolánkról

Köszöntő

45. évfordulónkra

Iskolánkról

Elérhetőségünk

Pedagógiai programunk

Végzett tanulóink

Igazgató választás 2010

 
számláló
Indulás: 2009-05-13
 

VI. ISKOLÁNK ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJA

 

 

Az Európai Uniós elvárások alapján a települések, kistérségek, régiók feladata a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése. Az esélyegyenlőség biztosítása és előmozdítása nem összemosható, egymással nem helyettesíthető, jól elkülönített fogalmak, amelyek egyben, egymást kiegészítő célokat jelölnek meg. Az esélyegyenlőség biztosítása olyan, általában passzív cselekedet, amely valamit kinyit, lehetővé tesz az adott védett csoport számára is.

Az esélyegyenlőség előmozdítása aktív cselekedet, amelynek eredménye, hogy a védett csoport tagjai valóban élni tudnak a számukra is nyitott lehetőségekkel. Esélyegyenlőség érvényesüléséről csak akkor beszélhetünk, ha mindkét cél egyszerre teljesül, az adott védett csoport tényleges résztvevővé válik.

A fenntartó és intézményei fogadókészségét fejleszteni kell, ki kell alakítani a

        megkülönböztetés tilalmát, egyenlő bánásmódot,

        az emberi méltóság tiszteletben tartását,

        a társadalmi szolidaritás kialakítását

Az esélyegyenlőség pozitív befolyásolásához szükséges megerősítő intézkedések készítése, ennek stratégiai terve az esélyegyenlőségi program. Az esélyegyenlőségi program része egy helyzetelemzés, az alapelvek, célok meghatározása, a továbblépés lehetőségeinek megkeresése, amelyhez elengedhetetlenül szükséges a partnerségi megközelítés.

Fontos, a program megvalósításához a garanciák, módszerek meghatározása, az ehhez szükséges intézkedési terv készítése.

 

 

A közoktatás esélyegyenlősége

Az esélyegyenlőségi programunkkal különösen az iskolánkban megvalósuló esélyegyenlőség előmozdítását kell ösztönöznünk.

Az esélyegyenlőség érvényesítése érdekében különös figyelmet kell fordítanunk minden infrastrukturális és szakmai fejlesztés támogatása esetén a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatási helyzetére.

A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlősége előmozdításának elengedhetetlen feltétele az egyenlő hozzáférés biztosításán túl, olyan támogató lépések, szolgáltatások tervezése és megvalósítása, amelyek csökkentik meglévő hátrányaikat, javítják iskolai sikerességüket.


1, Jogszabályi háttér

 

-         1993. évi LXXIX. Törvény – a közoktatásról

-         11/1994. (VI.8.) MKM rendelet a nevelési oktatási intézmények működéséről

-         2003. évi CXXV. Törvény – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról

-         2008.XXXI. törvény az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról

-         2/2005. OM rendelet – a sajátos nevelési igényű gyerekek óvodai nevelésének irányelve és a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról

-         Tatabánya Kistérség Esélyegyenlőségi programja

-         Ságvári Endre Általános Iskola Pedagógiai programja

 

 

A Ságvári Endre Általános Iskola rövid bemutatása

A Ságvári Endre Általános Iskola Tatabánya I. kerületében, Óvárosban található. A tanítás 1959. szeptemberében kezdődött meg itt 12 tanteremben, majd négy tanteremmel bővült. Szükség is volt erre, hiszen az iskola szomszédságába épült fel a Gál István lakótelep. Jelenleg a lakótelep elöregedése mellett is biztosított a gyermekutánpótlás, mert iskolánk mellett a Napsugár, Bárdos és a Paletta lakópark van épülőben, ahol a lakások átadása után várhatóan sok fiatal fog letelepedni.

A jövőben is szeretnénk hűek maradni hagyományainkhoz, ezért:

Ø      első osztálytól bontott csoportban tanítjuk az informatika tantárgyat jól felszerelt számítástechnika teremben;

Ø      emelt óraszámban tanítjuk a matematikát: alsó tagozaton egy órával, felső tagozaton két órával lett több;

Ø      angol nyelvet tanulnak a gyerekek harmadik évfolyamtól, negyediktől osztálybontással. Nyelvi labor is segíti a nyelvtanárok munkáját;

            kiemelten kezeljük a testi nevelést, e mellett a mindennapos testmozgás megvalósítása érdekében, a tanórákhoz kapcsolódva tömegsport foglalkozáson, és fociedzésen vehetnek részt diákjaink;

Ø      a fociedzéseket két korcsoportban a TSC edzői tartják;

Ø      a tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola kihelyezett tagozata működik iskolánkban. A tanórákhoz kapcsolódóan zenei előkészítő szolfézs és hangszeres (furulya, klarinét, zongora, harmonika) órákon vehetnek részt diákjaink;

Ø      sószobával gazdagodott intézményünk.

Ø      pedagógiai programunkban is megfogalmaztuk, hogy fontosnak tartjuk, mind a tehetséggondozást, mind a képességfejlesztést és egyéni felzárkóztatást; ennek színterei a tehetséggondozó szakkörök, ahol a versenyekre is felkészítjük a tanulókat, és a korrepetálás (heti 2) és fejlesztő foglalkozás, ahol szakképzett fejlesztő pedagógus foglalkozik a gyerekekkel.

 


A szabadidő hasznos eltöltése érdekében, a tanórák után szakköri foglalkozásokat biztosítunk. A szakkörök ingyenesek!

 


            rajz

            környezetvédelem

            matematika

            informatika

            énekkar

            korrepetálás

            egyéni fejlesztő foglalkozás

            néptánc

            foci

            tömegsport

            gyógytestnevelés


 

Iskolánkban működik a TSC vívó szakosztálya és karate edzés.

 

Az épület, osztálytermeink folyamatos felújítására törekszünk. Rendelkezünk két számítástechnika teremmel, két tornateremmel, az udvaron kézilabda pálya, kosárlabda pálya és EU szabványos játszótér szolgálja a gyerekek mozgásigényének kielégítését. Bízunk abban, hogy a következő években történő felújítások még nagyon sok tanévben fogják biztosítani a zavartalan oktatást, nevelést tanulók, szülők és a tantestület örömére.

Iskolánk 1999 szeptemberében felhívással fordult Tatabánya város általános iskoláihoz. Levelezős környezetvédelmi versenyt hirdettünk a 3. és 4. osztályos tanulók részére, ezt két éve kiterjesztettük az 5-6. évfolyamra is.

Célunk az volt, hogy a természetet és a környezetet jobban megismerjék a diákok; a természetet tiszteljék és szeressék, helyes környezet- és természetvédelmi szemlélet kialakítását segítsük elő és megemlékezzünk a környezetvédelem jeles „zöld” napjairól.

Azóta nemcsak tatabányai, hanem környei és vértesszőlősi iskolák csapatai is résztvevői versenyünknek.

A verseny döntője évek óta tavasszal kerül megrendezésre.

Reméljük, sokat tehetünk a tanulók tudatos környezeti neveléséért

A testnevelés órák egyik legkedveltebb játéka a tűzharc, közismertebb nevén a „kidobós”.

1998-ban megrendeztük az első Városi Tűzharc Bajnokságot, melyet azóta hagyományosan minden évben lebonyolítunk.

 

 

 

A tanulók jellemzői

Tanuló létszámunk a 2008/2009. tanévben 414 fő.

·        A tanulói közösség jelenlegi összetétele:

·        Hátrányos helyzetű tanuló:                                          146 fő (35,27%)

·        Halmozottan hátrányos helyzetű                                   15 fő (3,62 %)

·        Veszélyeztetett                                                                 12 fő (3 %)

·        SNI tanuló                                                                           17 fő (4,1%)

·        Fejlesztő foglalkozásra jogosult (szakértői véleménnyel): 18 fő  4,35% )

Személyi feltételek

A nevelő-oktató munkát végzők

Iskolánkban egy pedagógus tanít technikát, aki nem rendelkezik a megfelelő szakirányú végzettséggel, az ötödik évfolyamon tanít egy órát és a 8. évfolyamon ½-1/2 órát. A munkát egy igazgató és egy igazgatóhelyettes irányítja.

32 pedagógus álláshely betöltésére van lehetőségünk a 2008/09-es tanévben.

Nevelő munkánkat gyermekvédelmi felelős (0,25 álláshely) és könyvtáros (0,45 álláshely) segíti.

Fejlesztő pedagógus, logopédusok, utazó gyógypedagógusok végzik a szükséges fejlesztést.

A tantestület nyitott az új kezdeményezésekre, módszerekre. 3 fő járt a kompetencia alapú oktatás bevezetését megelőző képzésre. E tanévben terveink szerint három, vagy négy tanár szerez majd (anyagi lehetőségünktől függően) további képesítést 120 órás képzésen, hogy taníthasson a nem szakrendszerű oktatás keretében is.

 

 

Helyzetelemzés

A nevelési és oktatási intézmények tanulói összetételére, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók arányának kiegyenlítettségére vonatkozó adatok vizsgálata.

Célja: annak megállapítása, hogy az intézmény mennyire befogadó, illetve, hogy folytat-e szegregált oktatás-szervezési gyakorlatot.

           

Intézményi alapadatok

Lásd a mellékletben

Célunk:

·        a kompetencia alapú oktatás megvalósítása

·        pedagógusok továbbképzése

·        szakértők bevonása

·        mérési eredmények javítása.

 

 


Az oktatás, nevelés feltételeinek vizsgálata az intézményben

Célja: annak megállapítása, hogy az intézményben rendelkezésre állnak-e a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek/tanulók eredményes oktatásának, nevelésének alapvető feltételei.

Az intézmény rendelkezik a legfontosabb feltételekkel, melyekhez minden tanuló hozzáfér. A nyelvi labor kialakítása megtörtént, a számítástechnikai eszközök korszerűsítését folyamatos feladatunknak tekintjük.

Az idegen nyelv eredményes oktatása érdekében csoportbontás van angol tantárgyból.

 

 

Az intézmény szakmai és társadalmi környezete kapcsolatrendszerének vizsgálata

Célja: Annak megállapítása, hogy az intézmény mennyire nyitott és együttműködő, illetve, hogy mennyire sikeres a partnerség-építésben, különösen a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók támogatása érdekében.

 

 << tovább az Intézkedési tervhez >>

 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG